Vénember

Ez a bejegyzés csak egy nagyon szûk körnek szól. Aki nem ismeri az elõzményeket, az nyugodtan hihet rólam bármit.

(a gyengébbek kedvéért, nem vagyok perverz, ez a bejegyzés "kéklány" "kerti zuhany" címû bejegyzésének ihletése...)

Szóval tételezzük fel, hogy én egy mogorva öregember vagyok. Azzal múlatom az idõmet, hogy benn ülök a szobámban, és morgok mindenen. Morgok hogy miért vagyok ilyen egyedül, hogy miért születtem ilyen hamar,(pár évtizeddel késõbb is jöhettem volna...) és morgok, hogy már nincsen az a jó nyári meleg!

Mert ha az volna, akkor nyugodtan kukkolhatnám esténként a függöny mögül azt a ronda kékharisnya szomszédcsajt azokkal a kicsi melleivel amint a kertben tusol gyanútlanul!...

Bár mindent el tudnék képzelni inkább róla mint azt, hogy gyanútlan.

Nagyon is gyanakvó a szentem! Egy kicsit talán sokat is képzel magáról. Biztosan azt képzeli, hogy mindig mindenki vele van elfoglalva. Még a túlsó szomszédját is útálja, mert arról is képzelõdik állandóan. Egyszer tett rá a szerencsétlen valami rosszul sikerült megjegyzést, azóta az a fixa ideája, hogy azért gyûlöli õt az a "vénasszony" mert hogy õ még fiatal és szép!

Szép! ?

Hát nekem más fogalmaim vannak a szépségrõl!

Egy nõ legyen "kézzel fogható"! Akkor szép, ha gömbölyû. Lárika is megénekelte...

Azt szeretem ha egy nõre nézek nyugdíjas leszek mire végigmustrálom, s a szemem úgy elfárad mint a kezem este ha a sötét szobában felidézem domborulatait...

De ez a megnyugtató színû "lány" ez aztán minden csak nem szép.

Nem is értem, mit szeretek rajta bámulni!

Eleinte Istenbizony csak azért lestem mert annyira takargatta magát. Az nem írhatom, hogy a bájait hát magát..Na!

Aztán egyszer elgurult az a fránya napernyõ, és én igazán meglepõdtem mert olyan dolgot tapasztaltam amit már vagy húsz éve nem: VAN FARKAM!

Csak tudnám mitõl jött lázba ez a nyomoronc amikor már évek óta semmi jelét nem adta izgalomnak pedig olyan szép kerek nõkre gondolok mindig...

Most meg itt van e! Egy ilyen nokedlimellû fejletlen kis boszorkány amint nagy igyekezettel takargatja magát, nem is láttam belõle semmit csak a mozdulataiból következtettem ki, hogy mi történik a kerti zuhany alatt!

Mert mi is történhet? Hát mosakszik te golyhó! - korholtam magamat, és erõszakkal megpróbáltam nem rá gondolni.

De minél jobban nem akartam annál jobban kellett!

A franc abba a szép kis seggibe neki!

Hát nem tanították meg arra, hogy nem illik jóravaló meglett korú úriemberek elõtt magát mutogatni?

Csak ne látszana olyan élesen a fürdõruha csíkja!!!

Istenem! Hát mit vétettem én?

Miért kell nekem bûnhõdnöm?

Na ezen hosszasan elgondolkoztam. Azt reméltem, hogy ha a bûneimre gondolok akkor hamar elfejeljtem azt a kis csitrit ott a szomszéd kertben a zuhyny alatt amint éppen a combját szappanozza...

Hess már megint!!!

Ez nem lehet igaz!

Mi a nyavalya tört rám?

Már napok óta nem bírok másra gondolni!

Tegnap végre kimentem a piacra, és vettem egy kukkert.... Alig vártam, hogy este legyen.

És lett.

Egy virágállványt tettem az ablak elé, arra kötöztem rá a távcsövet mert attól tartottam, hogy majd remegni fog a kezem.... Mit beszélek itt össze - vissza? Mi a nyavalyától remegne? Hiszen melle sincs! Illetve ami van az olyan gyönyörû....

Bumm! Bumm! Bumm! - verem a fejem a falba.

Hülye vénember!

Hát kellett ez neked?

Itt az este, és esik az esõ...

Biztosan nem jön ki.... De kijön. Olyan jó langyos az a víz.... Biztosan kivonzza még esõben is! Különben is ez csak egy meleg nyári zápor..

A fene egye meg!

Csak nekem lehet ilyen pechem!

Egyszer akarok titokban gyönyörködni igazán (most már távcsõvel) abban a kis gyönyörûben!.

Jajj mit mondtam!?

Csak azok a régi szép nagymellû nõk meg ne tudják!

Persze ha jól meggondolom tök mindegy tudják - vagy nem!

Azokat a nagy melleket azóta már biztosan térdnél kezdik rollnizni ha a melltartóba akarják gyömöszölni õket!

Fújj! Milyen meleg lehet azokban a csecstartókban!

Bezzeg ezek a kis szomszéd cicikék!

Istenem! Hogy állnak esõben, szélben, hogy vonzzák a tekintetemet!

Miért is voltam én olyan hülye, hogy nem pár évtizeddel késõbb jöttem a világra?!

Akkor most talán.... Talán átmehetnék lazán, nekitámaszkodnék ott a falnak onnan nézhetném, flegmán, mint éppen....

És jöhetne az egymásra találás!

Hosszú téli estéken bizonygatnám neki, hogy én világ életemben csak Õrá vártam!

Mindig az Õ mellei tetszettek, csak cukkolni akartam a csöcsökkel!

Bevallhatná nekem, hogy Õ is mindig engem akart, és én lehetnék olyan marha, hogy el is hinném...

De szép is lenne!

Így meg marad csak ez a kiszuperált katonai messzenézõ ami az én öreg szememnek olyan, hogy vele közelebbrõl látom a homályt...

Pedig Õt akarom...

Függöny behúz, villany felkapcs (különben megint átesek a szobavécén a sötétben)

TV bekapcs.

Most van az a jó kis sorozat. Abban játszik az a puncimutogató "bot"csinálta színésznõ. Az a Vadas vagy milyen Katalin! (de megennék most egy jó vadast zsemlegombóc...)

Na azt megnézem!

Csak ne volna olyan gusztustalan nagy csöcse!

A francba!

Tudom régen jelentkeztem, de elnézést kérek, itt közben kitört a nyár! Nem tévedés. Itt. Nyár... Az ember már lassan beleszokik a juliusi téliruha viselésébe, megszokja, hogy reggel 6-7, délután 10-12 fok van. És akkor egyszerre arra ébred, hogy otthon van. Már ami az idõjárást illeti. Mert egyik napról a másikra itt kéremszépen 28 fok lett. És ez órákig tartotta magát (árnyékban persze) valamint reggel sem ment le 18 alá... És a nap! Süt! Képzeljétek el!

Hallom a fanyalgókat, hogy mit vagyok úgy oda, otthon tíz fokkal melegebb van. De ott ez természetes júliusban. Itt meg nem. De nagyon nagyszerû érzés kiszállni este a jól hûtött autóból (23 fok) abba a kohó-melegbe amit utoljára akkor éreztem, amikor pár éve lemerészkedtem kényszerbõl a Mátrából. Na vissza is szaladtam azonnal. Mert az kérem az már nem embernek való. Legalábbis nem Vénembernek na!

Szóval kitört a nyár, s azóta szénaszezon van itt mindig. A gépek dolgoznak, el-elromlanak, én pedig jól megjavítom õket, hogy megint dolgozhassanak. Ez pedig jó. Szeretem.

Ma egésznapos szülinapi kirándulás volt. Még az óceánban is megfürödtünk ismét. És csodálatos volt a víz. Sajnos a nap az egész U.K. fölött sütött, kivéve ott ahol mi jártunk. Ott felhõs volt egész nap. De már nem csodálkozom ezen.

Holnap nem farm, hanem egy gondozottat viszünk Londonderrybe kivizsgálásra. Az is egy kirándulás, csak egy kicsit más. Utána szerdán továbbképzés. Arra képeznek ki bennünket, hogy hogyan kell reagálnunk "kihívó" viselkedés esetén. S ha mindezt jól megtanultuk, mindenki megy a dolgára. Ki a gépek közé, ki a házak, munkahelyek, mûhelyek valamelyikébe. De ezután már nem érhet senkit meglepetés "kihívás" esetén!

András ma tíz éves. Szóval most a kívánságának megfelelõen sül a csokitorta. Én meg lesem, nehogy odaégjen. A krém már készen van, csak arra vár, hogy a még meleg tésztába szurkáljam. Aztán ha megdermed, én is elnyúlok egy kicsit. De nem sokat mert fél hétkor indul a nap. Boldog születésnapot András! És jó éjszakát mindenkinek!

Rátolatok a tartályra. A hidraulika dolgozik. Megemeli, és rögzíti helyettem a rakományt. Nekem csak a csatlakozókat kell összedugnom. Aztán irány a telep! Ott aknafedél fel, nagy szívócsõ egyik vége az aknába, másik a tankra. Kicsit nehéz, de hát mi könnyû ebben a világban? Szívócsonk kinyit, irányváltókar átfordít, tengelyforgás be, kézi kuplung rá, kézigáz 280-ra, és SZÍVÁS! Már csak a jelzõbuborékot kell lesni, hogy amikor a tank megtelik idõben váltani tudjak. Ez pedig így néz ki: Szívócsonk elzár, kézigáz alapra, kézikuplung behúz, tengelykapcsoló középre, nagy szívócsõ kiold, biztosít (nem szeretném az aknából halászgatni) majd TÛZ! Irány a mezõ. Nem mindegy, hogy hol, hogyan, mikor stb. Csupa-csupa apróság. De nagyon fontos, hogy a sok apróság mindegyike optimális legyen, mert ha csak egy hiányzik ezek közül, megáll a folyamat. És az ugyebár nem jó. Szóval nem rohanni, mert a fülke teteje nagyot tud ütni az ember fején egy-egy huppanónál. A mezõ szélén összkerék, aztán pumpa irányváltás, tengelyforgás be, kuplung..., nyomócsonk nyit, kézigáz 1,6-ra, teknõsbéka sebesség (ez a gyengék kedvéért a nyuszit váltja) kettesbe, kuplung ki, és MEHET! Ilyenkor ha a szag nem zavarja az embert, lehet gyönyörködni a szerelvény mögött kialakuló szennyvíz-szivárványban. Egy kicsit. Mert az "anyag" hamar elfogy. Nyomócsonk elzár, kézigáz alapra, kuplungok, tengely leáll, nyuszkó sebesség hármas fokozat, irány az út! Ott aztán összkerék ki, és huss, már gurulhatunk is a telepre!

Ennyi. Elsõ nekifutásra ennyi. Ha minden rendben megy. De olyan itt soha nincs. Mindig elromlik valami. Azt persze lehetõség szerint azonnal javítani illik. Szóval nem unalmas az élet. Napi tizenöt, húsz kanyar. Utána a gép letakarítása. Kívül-belül. Hogy másnap is legyen kedvem beleülni. Meg egyébként is. Tisztaság fél egészség! Nemigaz?

Gyerekkoromban egy tanítóm azt mondta, hogy ha nem tanulok jól, mehetek utcaseprõnek, vagy traktorosnak! És ezt nem mint lehetõséget említette, hanem mint elrettentõ példát arra, hogy milyen egyszerû dolga van egy traktorosnak. Ahhoz nem kell ész, nem kell tudás. Csak egy lépéssel elõzi meg az utcaseprõt... Nos ez a tanítóm még valószínûleg sosem ült traktoron.

Kár! Megnéztem volna. Kb. így

Nézem a TV-ben a Rolling Stones koncertet. Készültem rá. Vártam. Nagyon szerettem õket. És akkor most itt a televízióban nagyon nagy felhajtás mellett nagyon jó zene helyett néhány nagyapó kinézetû vén csotrogány csinál valami zajt ami néhol egészen hasonlít a régi hangzáshoz. De egyébként nem. Szánalmasak így ennyi nagyszabású beharangozás után. Még talán a dobos bácsi ugyanolyan jó mint régen. De ott van még rajta kívül négy csúnya öreg angol. A sok kisegítõ ember a szinpadon meg csak arra kell, hogy kivegye a drága hangszert még idõben a meg-megtántorodó Mick Jagger kezébõl mielõtt összetörné. Cserébe adhatna neki mondjuk botot, mankót, vagy oxigénpalackot. Ez utóbbi ráférne a Keith Richard hasonmásra is, aki hírnevét meg nem hazudtolva szemmel láthatólag nem e világban lebegett éppen.

Megöregedtünk. Ez az egész korosztályra vonatkozik. Néha-néha még vannak felvillanásaink, de ez már nem ugyanaz. Persze nem is kell, hogy ugyanaz legyen. Miért nem lehet egészen más? Valami új, valami a mai korhoz, állapotunkhoz illõ? Miért kell a régi számokat nyomni újra mag újra, csak éppen hamisan, elcsukló hangon, botladozva? Miért nem vállaljuk mai magunkat?

Szerencsére a mûsor szerkesztõi tudják a dolgukat, és idõrõl idõre felhoznak a színpadra "vendég" muzsikusokat. Õk talán az este igazi házigazdái, nem a régiek. De a régiek hírneve hatalmas erõ. Megtöltötte a stadiont dugig. (Állítólag négy és fél perc alatt fogytak el a jegyek.) És ahogy a közeli képeket nézem, ennek a közönségnek igazán mindegy, hogy mit kap a pénzéért. Mulatni jöttek, és mulatnak is. Zenétõl, eggyüttesektõl függetlenül hatalmas elánnal. Õk az este igazi nyertesei. Jót mulatnak.

Ja? És hogy itt járt a Rolling Stones? Kit érdekel?! Attól még jó buli volt.

Érdekes jellemváltozáson esik át az ember ha idegen nyelvi környezetbe csöppen nyelvtudás nélkül. Eleinte nagyon hülyének érzi magát. Késõbb rádöbben, hogy az is. Volt eddig. Én legalábbis egyre jobban élvezem, hogy hallgatok. Persze egyre többet értek a környezetem társalgásaiból. Jókat derülök magamban néha, amikor észreveszem, hogy nyugodtan mondanak dolgokat, mert azt hiszik, hogy nem értem. Pedig igen! Szólnék is, véleményem is volna, de megtanultam a nagy kényszerhallgatásban, hogy a legtöbb esetben nem érdemes szólni. Aztán néha a vigyoromból megsejtik, hogy valami dereng. Olyankor emelik a tekintetüket az égnek, hogy " - Mit is mondtam?" - de már késõ. A nyelvtanulás meg nehezen halad. Akitõl a legtöbb segítséget vártam attól kaptam a legkevesebbet. Neki így volt elõnyös úgy látszik. Más magyarázat nincs. Akitõl meg végleg nem vártam, az segített a legtöbbet. És van egy "hivatásos" nyelvtanárom is. Õ eddig szívességbõl heti egy alkalommal beszélgetett velem. Mától viszont ezek a "beszélgetések" sûrûbbek, és hosszabbak lesznek. Várhatóan eredményesebbek is. Persze már nem ingyen. És nekem kell utaznom Eniskillenbe ahol lakik. De megéri. Tudom. Annyira már ismerem. Aztán jönnek a még tanulságosabb hallgatások. Beszélni meg csak annyit amennyit feltétlenül szükséges. Pl. ma a dokinál is általában mindent meg tudtam magyarázni. Törve. Persze hogy törve! Hát hogyan ha nem törve? Örülök, hogy egyáltalán így is zökkenõmentesen folyt a vizsgálat. Volt velem egy tolmács, de csak két alkalommal kellett segítenie. Ha nem lett volna ott, kicsit lassabban ment volna a dolog. Persze nem csak tolmácsolt. Idõpontot kért a nevemben, autót szerzett, vitt, hozott, és általában nagyon kedves volt. Ilyenek az igaz barátok.

És van még egy oka a hallgatásomnak. Elment a hangom. Teljesen. De nyugi! Visszajön! (Tudom. Már a második doki mondta három hét alatt) :-)

A roast már hajnal óta  a sütõben izzad. A köret is készül. Ülök a kellemes melegben a konyhaasztalnál, és gyönyörködöm a tájban. Csodálatos a kilátás. Itt már órák óta világos van. Tulajdonképpen nem is volt egészen sötét. Annyira nem, hogy a madarak mostanában nem is szoktak hajnali koncertet adni. Egy-két órára kicsit elcsöndesednek, de tulajdonképpen minden megy folyamatosan. Most is olyan a környék, mint otthon délben. Csak a nap nem süt. Napok óta megint esõs az idõ. Bár már egészen hozzászoktam. És arról a "tervemrõl" is rég lemondtam, hogy itt locsoló berendezéseket forgalmazzak. Igaz, hogy sehol nem lehet kapni a boltokban, de kb. olyan fontos mint eszkimóknál a mûanyag sípálya. 

Na megyek, felviszem a moslékot a malacoknak. A nap nekem sem áll meg. Mire a ház felébred én már a farmon töltöm az idõmet.

Szép napot mindenkinek!

Kellemes tavaszi idõ volt. Galuska és Nokedli tele hassal és nyugodtan aludtak házukban.

Csak néha zavarta meg õket Döngicse a légy, aki híres arról, hogy szeret szemtelenül rászállni a kiskutyák orrára amikor azok alszanak.

- Naaa! Hrrr mrrr - morgott Galuska, és kicsi mancsával megpróbálta elhessinteni Döngicsét, de csak magát sikerült orrbavernie.

A légy hanyatt-homlok menekült a kutyaházból.

Galuska lustán nyújtózkodott egy hatalmasat, és ettõl teljesen felébredt. - Hé testvér! - szólította Nokedlit. -. Ébredj! Gyere világot látni!

Nokedli éppen a legmélyebb álmát aludta. Pont arról álmodott, hogy finom tejecskét lefetyel, és közben Anya a hátát nyalogatja, ahogy általában a kutyamamák kölykeiket mosdatni szokták nagy szeretettel.

De most Galuska nem hagyta békén. Farkával csiklandozta a képét, mire õ beleharapott a szemtelen testrészbe.

Galuska sem hagyta magát! Összecsimpaszkodtak, és féktelen birkózásba kezdtek. Talán még mindig birkóznának, ha egy óvatlan pillanatban ki nem gurulnak a kutyaházból.

Hirtelen ott találták magukat az udvaron. Meglepõdve tekingettek körbe, hiszen eddig még sosem hagyták el házukat.

-Jé! De hatalmas a világ! - kiáltotta Galuska, és már éppen visszamászott volna , de valami hatalmas szõrös láb állta az útját. Lassan felemelte tekintetét, végignézett a láb gazdáján, és egy érdekes állatot látott maga elõtt. Szõrös volt mint Anya, de egészen más színû és alakú volt.

- Te ki vagy? - kárdezte kíváncsian az idegentõl.

- FFFFffffúúúúú - fújt az idegen

- Én Laci vagyok a cica, és én itthon vagyok, és itt én vagyok a gazdi kedvence, és ha ezt valaki vitatni meri, annak velem gyûlik meg a baja... – sorolta egyszuszra izgatottan, majd felborzolta a szõrét, és felpúposította a hátát, amitõl olyan hatalmasnak látszott, hogy Galuska jobbnak látta ha nem vitatja Laci cica érdemeit és kiváltságait.

- Jó! - mondta, és ügyetlenül de határozottan visszamászott a kutyaházba. Nokedli már ott várta.

- Jó! mondta Galuska.- De itt Anya az úr, és ha bántani mersz, vele gyûlik meg a bajod! - mondta- és még hozzátette:- Hrrrmrrrbrrr!

Laci erre már nem is válaszolt, hanem fenséges testtartással tovavonult a ház irányába, ahol Gazdi éppen az õ lábosát zörgette....

Különben meg hiába válaszolt volna bármit is, mert a két kiskutya a kutyaház meleg biztonságában azonnal elaludt, és most ott hortyognak egymásba kapaszkodva, és biztosan valami nagyon szépet álmodnak.

Mint mindig...

S ha egyszer egy üzlet beindul!  Megindult velem egy gépezet azzal, hogy a bejelentkezés után meg is jelentem a dokinál. Most kaptam egy levelet, hogy adjam véremet. Kivizsgálnak rendesen. És ahogy látom, elsõsorban a cukromra kíváncsiak. Na de a lényeg, hogy itt a véremre szomjaznak!!!

Megyek, oszt adok nekik.