Vénember

Ma elmentem a háziorvosi szolgálathoz. Nem kértem idõpontot, gondoltam majd jól kivárom a soromat... És lõn! Mindössze négy perc elteltével szólítottak is. Doki nézte a lábamat, csóválta a fejét, majd közölte, hogy ezt bizony csak kórházban tudják megoldani. Drén kell bele- mondta. Fel is hívta az eniskilleni kórházat, és egyeztetett velük.

- Várják.- mondta, majd megkérdezte, hogy nem probléma-e a közlekedés. Miután megnyugtattam, utamra is engedett.

Az eniskilleni kórház maga a csoda. Képzeljetek el egy futurisztikus épületet, minden modern, minden csillog-villog, és úgy általában kívül-belül úgy néz ki mint amilyennek én egy jövõbeli (kb száz év múlva) magyar kórházat el tudok képzelni. A gond csak az, hogy addigra mire nekünk ilyen kórházunk lesz, õk már messze elõttünk fognak járni megint. Mindenesetre bejelentkeztem, s azonnal bevezettek egy szobába, amirõl késõbb kiderült, hogy nem szoba, csak egy ágy. Ez volt az ajtóra is kiírva: 12-es ágy.

Ez a helyiség kb 25 négyzetméter, plusz egy ugyanekkora fürdõszoba, minden életmentõ, és életet segtõ felszereléssel. Mindez egy (!) személyre. Unalmas lenne leírni a felszereléseket, mindenesetre azt megjegyeztem, hogy otthon egy intenzív szobában nincs ennyi felszerelés mint itt személyenként. Még az infúziót is egy computer adagolja...

Ami ennél is meglepõbb volt az a személyzet hozzáállása. Úgy fogadtak, mint ha egy uralkodó érkezett volna. És mindvégig körülöttem sürögtek-forogtak . Elláttak gyógyszerrel, eszközökkel, jótanácsokkal, amíg végleg sínre nem kerültem. Ez a sín egy több napra nekem szánt szoba (ágy) lett.

Most itt fekszem, válogathatok, hogy melyik TV-t nézzem. Azt ami a falon van, vagy az ágy mellettit ami egyben computer is, minden szolgáltatással együtt. Persze rögtön megetettek, megitattak, és végül megkérdezték, hogy meg vagyok-e elégedve.

Ha ezt magyarországon kapom, azonnal gyanakodnék, hogy csak a nevemnek szól. De itt senkinek fogalma sincs arról, hogy ez a név milyen fontos egy kis "keleteurópai" országnak manapság. Nem is hallottak róla. Csak név nélkül emlegetik néha, hogy van egy ország valahol Európában, amit egyszerûen lenyúltak...

De én ezzel itt nem foglalkozom. Inkább gyógyulok.

Van annak valami megható bája amikor az ember hazaér "idegenben". Mindenesetre nagyon jó volt otthon lenni egy picit. Rengeteg baráttal, ismerõssel találkoztam. Gyermekkori osztálytársaimmal (barátok), blogíró társaimmal (barátok), Fityekékkel (barátok), Judit és Dini (barátok) A "Finis kkt", (barátok) rokonokkal, de leginkább Édesanyámmal, Dócival, a lányokkal, és tesvérkémmel való találkozásom gyengített el egy kicsinykét. Na és Öcsi "ölelése" sem volt egy utolsó dolog. Mindenkinek köszönöm azt a sok kedvességet amivel fogadtak!

De most újra a földön járok. Szép ez a föld. És hagyja, hogy tapossam...

Döglesztõ meleg van.

Mielõtt belecsaptam a lecsóba még interneten megrendeltem különbözõ fülakupunktúrás kellékeket, hogy nehogy a reptéren elvegyék a tûket mint potenciális fegyvereket. Édesanyám gerincfájdalmain szerettem volna enyhíteni. "Természetesen" a megrendelésnél rossz címet írtam (elírtam egy számot) így a csomag máig nem érkezett meg. Ma sikerült felvennem a kapcsolatot a postázó céggel, majd rajtuk keresztül a szállítókkal is, minek következtében délután kezemben lesz a hõn áhított holmi. Igaz, kicsit kirándulok érte, de hát ez amúgy is tervbe volt véve. Egyúttal ismét mini blogtalit csapunk. Ezúttal Veszprémben. Az mindenesetre igazán megható, hogy milyen odaadóan segítettek a megkeresettek a csomag célbajuttatásában. Nagyon remélem, hogy ez az odaadás nem csupán a nevemnek szólt! Mert pl. tegnap is szinte minden gazdasági hírben az én nevemet lehetett hallani. O G ezt is elintézte, O G ezt mondta stb. Ez egyébként pont annyira esett jól mint amikor kiderült, hogy a whiskys rabló egyetlen társa is Orbán Gábor volt. Csak húzom be a nyakam, nehogy összekeverjenek ezzel a hirtelenjött rengeteg híres-hírhedt Orbánnal...

Szóval ma d.u. Veszprém. Utána valószínûleg Jani barátom parti telkén eresztünk le egy picit, hogy a hétvégére ismét erõnk teljében lehessünk.

Jó programnak tûnik. És talán (mit talán, biztosan!) édesanyám háta sem fog addigra már fájni. Most keresem a tudományban a fiatalító fülpontokat. :-)

Szaladnak a napok. Amióta szabin vagyok rengeteg emberrel találkoztam. Gyermekkori barátaimmal, blogíró társaimmal, barátokkal, rokonokkal, és egyáltalán mindenkivel akivel csak lehetett ennyi idõ alatt. Most a pihenés napjai jönnek, majd az utolsó napokban még kísérletet teszek további találkozókra is.

És természetesen ahogy bekapcsoltam a telefonomat, azonnal jelentkeztek kitartó kéregetõim is, akik nem értik, hogy nekem nem fontos a velük folytatott társalgás. Ezért mostanra már rendszeressé vált, hogy amint a hívó fél elhadarja nevét, és hivatalosságát hangoztatja, én szépen leteszem a telefont az elsõ utamba kerülõ asztalra, vagy szõlõkaróra, vagy bárhová ahol legfeljebb csak a szúnyogok, és hangyák hallgatják végtelen monológjaikat. Egyszer csak rájönnek, hogy a telefonálás költségei nincsenek arányban a kéregetés fontosságával! (Behajtó sem lennék, ha tõlem kell behajtani bármit is) Furcsa egy világ ez! Reggel a TV-ben pl. egy tanárt hallgattam, aki egy elkerülhetõ de mégis jogosan kiszabott tízezer forintos bírság miatt vonul két napra a börtönbe. Tanulói, és öt gyermeke majd megvárják. Mi értelme van ennek a büntetõsdi játéknak, amit a kormány kényszerít az országra? Falvaktól vonta meg a támogatást, majd ezt helyettesítendõ arra kényszeríti õket, hogy gyorshajtási bírságokból tartsák fenn magukat. Az önkormányzat. Saját lakosságát zsarolja. Csak mert a kormánynak álcázott zseniális szálhámos közösség ezt így akarja... Szégyen! Mint ahogy szégyen még sok minden, de leginkább az, hogy semmi kiútat nem látok ebbõl, mert ez a birka nép elõbb szedi ízekre egymást mintsem elkergetné a farkashordát.

Na ennyit a hétköznapokról.

Egy nap után ismét kisütött a nap. Kánikula van, és strandidõ. Olyan, amilyenrõl álmodtam. A kapás barnultságomat elfedõ, de mégis elviselhetõen meleg nyári idõ. Szõlõérlelõ, dinnyerepesztõ, megúnhatatlan. Augusztus közepéhez illõen az önfeledten nyaralókat a Balaton mentén felváltotta a pánikszerûen pihenni akarók elkeseredett társadalma. A büfék, éttermek, strandok rogyásig tele vannak velük. Aztán ahogy lenni szokott, majd a hosszú hétvége után hirtelen bezár a Balaton. Egy nap alatt válik lakatlanná minden. Csak a kellemes nyárutót élvezgetõ nyugdíjas holland, és dajcs túristk lézengenek majd mindenütt, hulladék híján megszûnik a kóbor kutyákra is a jóvilág, mindenki beáll ismét a sorba. Aki olyan szerencsés, hogy van neki, az felveszi a munkát, akinek nincs az meg vagy keresi vagy csak álmodozik róla.

Rend lesz. Legalábbis látszólag biztosan.

Én meg megyek tovább a megkezdett úton. Minél messzebb innen annál jobb. (job)

Na ti is haladjatok!

Ki-ki a maga módján.

Pá!

Köszönöm a szervezést, köszönöm a háziak törõdését, és köszönöm a régi (és új) barátoknak, hogy ismét egy nagyon kellemes összeröffenés részese lehettem!

Jó volt Veletek újra Élõben is találkozni. Folyt köv...

Bebizonyosodott, hogy amerre én járok ( ez nem a nóta, hogy "tágul a világ" ) lehül a világ... Igen, Érden is jártam... :-)

Mindenesetre kellemes nyári idõ maradt, de a szekrény melege csak lassan adja alább. Olyan a lakás mint egy jól felfûtött kemence. Egy szerencsém van, hogy viszonylag keveset tartózkodom benne. Tegnap pl. horgászni voltam. Eredményesen! És az eredmény nem csak halakban mérhetõ, de a jó társaságban (amiben napok óta nincs hiányom) a késõn megszerzett bõrszínben, és egyéb ügyek elrendezõdésében is. Kellemes meglepetés, hogy a bankom végre kizárta egy állandóan kellemetlenkedõ önálló bírósági végrehajtó minden furmányos próbálkozását, és ezentúl a pénzemet (tõle) biztonságban tudhatom. Örömömet kissé beárnyékolja azonban az az általános rossz közhangulat ami az egész országban uralkodik. Még azok is elbizonytalanodtak mostanában akik eddig nagyon bíztak ebben a "rendszerben".

Azonban vannak bíztató jelek is. Pl., hogy több bezárt egészségügyi intézmény (pl. kórház, rendelõk, stb) ellenére az emberek többsége még valahogy ellátja magát, él és virul. Csak meg ne betegedjen, mert a legközelebbi háziorvost lassan már csak a határokon kívül keresheti fel az ember.

Na jó! Nem morgok. Legalábbis ettõl kezdve csak befelé. Nekem egyre kevesebb okom van rá. Lekerült a nevemrõl az utolsó "érték" is amivel zsarolható voltam. Ez egy közel húszéves autó volt. Nagy megkönnyebbülés, hogy ezentúl nem kapok kedves felkéréseket bizonyos összegek megfizetésére. Legalábbis újakat nem. A régieket meg már megszoktam. Az ismétlések már nem hatásosak...

Most, hogy megtapasztaltam, hogy lehet emberhez méltó életet is élni, nyugalomban, biztonságban, bizalomban, most már más szemmel látom a világot. Remélem, ez csak fokozódik a jövõben!

Visszatérve a horgászathoz:

Három ponty, és egy dévérkeszeg volt a zsákban hazafelé. Összesen nyolc kiló hal. Sosem találjátok ki, hogy ebbõl mit fogtam én! :-)))

Most még egy kis ügyintézés vár rám, aztán irány a Balaton! Édesanyám már vár nagyon. És ez a várakozás kölcsönös.

Ti meg csak dolgozzatok addig is! Helyettem is. Jó szórakozást!

Keresem mindenhol. Tudom, hogy itt kell lennie valahol. Egy hõmérõ nem veszhet el csak úgy magától. Fiókok... Nincs. Hová tettem legutóbb? Itt most semmi nincs a helyén. Ugyanis semminek nincsen helye. Rend van látszólag, de ez a rend nem használható. Itt most a látszat uralkodik a logika fölött.

Hopp! Megvan! A szekrénybe tettem egy szatyorba, mindenféle "kütyüvel" együtt. Örömmel konstatálom a tényt: megvan amit kerestem. Ez nem semmi ebben a melegben. Meleg? Nézem a frissen felfedezett hõmérõmet: HARMINCHÉT fok árnyékban!

Mit árnyékban? Szekrényben...

u.i. Halkan jegyzem meg, hogy a kép csak illusztráció. Egyben a vágyak kifejezésrejuttatásának hû eszköze...

Eleinte csak kellemesen ringatózott a szélben. Egyre csak emelkedett, csak liftezett följebb, majd egy szinten kicsit lelassult, és megállapodott egy idõre. Nagyon jól érezte magát. Aztán egyre gyülekeztek társai is. Mind többen tolongtak egy kis idõ múlva, s az a lágy lebegés taszigálássá fajult. Már nem érezte magát olyan kellemesen. Ez a tömeg, és a helyzet kezdett kritikussá válni. Lopva körülnézett. Másik lehetõséget keresett magának, de csak egyre szaporodó sorstársait találta mindenütt. Ekkor már régen lemondott a saját útról. Lemondott az egyéni megoldásokról, és azt figyelte, hol, és mikor adódik egy kis kollektív lehetõség sorsának megkönnyítésére. És akkor egy csomó "jármû" érkezett. Iszonyú elevenen csapódtak le egy-egy ilyen izén, majd jól megkapaszkodva elindultak a kiútkeresés rögös útján. Eleinte csak ide-oda keringtek, de mindenütt másik kocsival ütköztek. És ezek a kocsik mind hozzájuk csatolódtak. Egyre nagyobb volt már ez a szerelvény amikor egyszercsak elindult velük végre. Szépen lassan siklottak. Ahogy haladtak, egyre ritkult a tömeg. S ebben a ritkuló tömegben egyre másra vált le róluk a többi kocsi. A hõmérséklet nagyon fagyossá változott, s ebben a hidegben egyre keményebben közdötték magukat tovább. Majd a levegõ melegedni kezdett, s utasaink kigombolták kabátjaikat, késõbb el is dobták azokat a szélben, majd egyre-másra elengedték egymás kezét, végül a kocsit is, és ismét lágyan ringatóztak a szélben. A nap éppen kisütött amikor földet értek. Utasunk körülnézett, és azt tapasztalta, hogy társai is mind szerencsésen értek célba, beborítva mindent a környéken. Fûszálakat, bogarakat, õ maga a kopasz öregember csusszanós feje búbját, s átlátszó testükön csillogott a nap fénye.

- Veri az ördög a feleségét. - morogta a vén kopasz, de belül vigyorgott. Tetszett neki ez az idõ. Tudta, hogy még sok örömöt tartogatnak neki az égiek.

Minden jóban kell egy kis szünet. (minden rosszban meg sok kell) Szóval hamarosan szünetet tartok, és akkumulálódom. Aztán folytatom ott ahol éppen abbahagytam. Ez a dolgok rendje. És miért pont én ne legyek rendes? Nemigaz? Tehát a három B. között fogok egy kicsit ingázni. ( B.p. Békéscsaba, és Balaton) Aki eddig szenvedett a hõségtõl az most megnyugodhat. Amikor én ezeken a helyeken járok, akkor ott garantáltan hûvös, esõs idõjárás uralkodik. Sajnálom! Én már csak ilyen hatással vagyok az idõjárásra.