Milyen az a termosztát, ami hét fok intervallummban kapcsol ki, és be? Mondjuk ha kikapcsol tizennyolc foknál, akkor csak tizenegynél kapcsol vissza. Egy lakás fûtésénél ez nem igazán nyerõ. Na meg azt sem értem, hogy ugyanabban a légtérben miért kell kettõ? Egy nem elég kaka?
Egy ideje azt vettem észre, hogy valóban igaz az a mondás, hogy minden „idebent” dõl el. Ilyenkor persze illik a saját koponyánkat kopogtatni, de hát ezt így írásban kicsit körülményes lenne. Tehát gondoljátok el, hogy itt bent: a fejben. Biztosan sokaknak ismerõs az a mondat amit fõként angolszász nyelvterületeken játszódó filmekbõl ismerhet a magyar, miszerint:
„ Meg tudod csinálni!”
És furcsa módon (a filmekben legalábbis) az utolsó pillanatban az illetõ tényleg meg tudja... Ettõl a „varázsszótól” megnyúlik a keze, és eléri a rácson túl az áhított valamit, vagy hirtelen erõre kap, és a teljesítménye pont elég lesz a cél eléréséhez. Sok példát sorolhatnék még amit filmekben láthatunk. És ha ott igen, akkor ez biztosan így van a valóságban is.
Vagy mégsem?
Engem foglalkoztat a gondolat, mert egyre többször látom, hogy fordított esetben igaz a dolog. Mert ha valaki úgy áll egy feladathoz, hogy „ezt én biztosan nem tudom”, akkor azt valóban nem fogja tudni. Pedig a kívülálló látja, hogy menne a dolog, de hát az agy! Frusztráló érzés ezt látni. Pedig valószínûleg ezt láthatják rajtunk is a hozzánk közelállók a nagy dolgokban. Úgymint a sikeres életvezetésben, a meggazdagodásban, a példás családi életben stb. Mindenki abban látja a másik hiányosságát, amirõl úgy tudja, hogy õ sikeres.
Szeretem a magyar nyelvet. Oly kifejezõ! És szinte mindenre van egy jól alkalmazható példamondata. Erre a dologra pl. nagyon illik a „ Más szemében a szálkát...” mondás.
Tehát térjünk is rá a saját gerendánkra!
Hogyan érhetnénk el, hogy amiben eddig sikertelenek, (na jó- kevésbé sikeresek) voltunk, azt ezután könnyedén produkálhassuk?
A dolog egyszerû mint az egyszeregy! (ez is egy jó mondás, mert aki az egyszeregyet tudja, annak egyszerû az:-) ) Ezentúl lépjünk elõbbre egy lépést, és nézzünk távolabbra egy kicsit, ne csak az orrunk elé. Mert ha oda nézünk, akkor éppen hogy csak fel nem bukunk, de haladni nem nagyon tudunk.
Gondoljunk itt arra amikor tanulóvezetõk voltunk. Ha jó oktatónk volt, akkor többször felhívta a figyelmünket, hogy minél gyorsabban haladunk, annál messzebbre kell magunk elé nézni. Száguldásnál már az autóból semmit sem látunk, csak az utat valahol a messzeségben felénk rohanni. Mégis az agyunk mint egy jó computer (ezt is milyen szépen mondtam!) mire az út alánk ér éppen jókor fogja a testünkön keresztül érvényesíteni akaratát, tehát pont akkor kanyarodunk, lassítunk stb. amikor az ideális. Pedig nem is oda nézünk. Inkább jóval elõbbre.
Ajánlok ide egy jó gyakorlatot, hogy ha bárkit érdekel, hogy az õ agya is így mûködik, akkor próbára tehesse a képességét.
Szóval. Mindenkinek van kéznél egy computere. (különben ezt most hogyan olvasná éppen?) Azon pedig biztosan van valahol eldugva egy jó kis pasziánsz.
Kezdjünk hozzá! És szabad idõnkben játsszunk! Ez duplán hasznos tevékenység. Mert ha bárki megkérdezi, hogy: „Mi van? Te megint csak szórakozol?” - akkor nagy lelki nyugalommal felelhetjük, hogy: „Nem! Éppen tudományos kísérletet folytatok.!” - És közben pedig valóban jól szórakozunk. Ahogy az idõben elõre haladunk, úgy leszünk egyre ügyesebbek. Ezt pedig látjuk minden új játék kezdetén a statisztikában. Ez eleinte általában egy viszonylag magasabb szám lesz ami megmondja nekünk, hogy milyen százalékban oldottuk meg helyesen a feladatot. Aztán ez a szám egyre csökken, majd „beáll” egy szinten. Bármennyire is akarjuk, ezt a szintet nem nagyon tudjuk a késõbbiekben emelni. Ez ugyanis a mi saját szintünk. Hiába leszünk egyre gyakorlottabbak, ez a szám ez marad. Na jó! Ha újra kezdjük az egészet, akkor egy darabig becsaphatjuk magunkat, de sokáig nem.
És itt jön a kísérlet lényege. Miután már rengeteg játék áll a hátunk mögött, és valóban nem tudjuk emelni ezt a szintet, nos pont akkor (most) kell szemléletet váltanunk! Nézzünk elõbbre!
Mert mit is akartunk eddig? Sikeresen megoldani egy feladatot, és ezzel emelni a szintet.
Akarjunk most valami mást!
Állítsuk át a játék beállítását olyanra, ami azt figyeli, hogy mennyi idõ alatt oldottuk meg sikeresen a feladatot! Tehát ettõl kezdve már nem is gondolunk arra, hogy nem sikerülhet, hanem csak arra, hogy mennyi idõ alatt fog sikerülni.
És lássatok csodát! Egy idõ után hirtelen azt vesszük észre, hogy sokkal nagyobb százalékban voltunk sikeresek. Ahogy megszûnt a görcsös nyerni akarás, úgy lett egyre jobb a teljesítményünk. És ez a statisztika számaiban is egyértelmûen megmutatkozik majd. Annak meg ugye hihetünk, mert az ember a saját statisztikájában sosem csal ugyebár. Bár...
Ami a legszebb a dologban, hogy ez így van az élet minden területén. Ha mondjuk meg akarunk tanulni egy nyelvet, akkor ne csak arra koncentráljunk, hogy a sajátunkat lefordítgatjuk folyton egy másikra, hanem arra, hogy azon a másik nyelven kommunikáljunk. Mindent, és mindenkivel. Ne firtassuk mindennek a magyar megfelelõjét. Aztán a kép egyszer csak kitisztul.
Olyan ez mint amikor járni tanul az ember. Eleinte kapaszkodva, botra támaszkodva teszi egyik lábát a másik után. Jobb, bal, megint jobb, megint bal.... Aztán amikor belejön, már nem arra gondol, hogy melyik lábával lépjen, hanem arra, hogy „ Most én odamegyek!” És jár.
Bármibe fogunk, ha a szemlélet helyes, akkor a siker nem maradhat el! A dolognak csak az a szépséghibája, hogy ha ezt nem tanuljuk meg tudatosan, akkor nagyon sok idõre, tapasztalatra van szükség, hogy ilyen „bölcsek” legyünk.
Talán ezért van az, hogy a „Bölcsek tanácsa” mindig azonos volt a „Vének tanácsával”.
Tehát kedves fiatalok!
Fogadjátok meg egy „Vén” tanácsát!
Föl a fejjel! És mindig nézzetek jó messzire magatok elé!
(abból nagy baj nem lehet)
Nehéz az élet internet nélkül. Ez már akár egy addikció kezdete is lehet. Bár ez még lehet egy természetes állapot. Emlékszem, egyszer a Mátrában amikor kikapcsolták a villanyt mert nem tudtam fizetni, nem csak az volt a problémám, hogy jön egy csoport hamarosan... Hanem az, hogy hogyan töltöm fel a telefonomat, hová teszem a rengeteg húst a mélyhûtõbõl, hogyan tapogatódzzak ki a wc-re éjjel, meg a fõzés, a fûtés és minden olyan "apró" dolog amihez kell az áram. Megdöbbentett a felismerés, hogy a mai kényelmes világban hogy beépül az életünkbe a villanyáram használata. És milyen nélkülözhetetlenül! Ha jobban belegondolok, nem is értem, hogy az elõzõ évtízezredekben hogyan is lehetett emberi élet villanyáram nélkül?! Brr!
Most ugyanezt tapasztalom internet hiányában. Nem elvonási tüneteim vannak, hanem az információéhség gyötör. És ez most nem a pénz hiánya miatt van így, hanem egy rosszul megtkötött szerzõdés, illetve egy nem kellõképpen átgondolt csomagválasztás miatt. Ha várok 9 napot, akkor automatikusan indul az új havi egyenlegem, de most sehol nem találtam lehetõséget az egyenleg pótlására. Na majd holnap!
Közben a telefonommal interneteztem. Illetve annak a szolgáltatását osztottam meg. De már az is elfogyott. Most egy a közelben fogható WI-FI jelet "fejek" éppen. Remélem nem okozok további károkat vele másnak! ( ha a másik telefonom internetjét használnám, azzal meg még drágább lenne a dolog... Szóval HOLNAP internet vadászat, aztán megint szép lehet a világ!
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!
Valahogy így szól az ima ha jól emlékszem rá. Kicsit felszólítás jellegû. Nem is értem, az Úr hogy nem haragudott meg érte? Vagy mégis? Lehet, hogy pont az ilyen tiszteletlen megnyilvánulások miatt van a világban annyi baj?
Én mindenesetre nem könyörgök. Bedagasztottam, megkelesztettem, betettem a sütõbe, és megsütöm magamnak. Mit kéregessek állandóan?
Majd ha valami nem úgy alakul, akkor éppen elég lesz a hozzávalókat összekéregetni... :-)
De most minden búmat feledteti a frissen sülõ kenyér illata.
Gyermekkoromban ha Nagyi megkérdezte: - Mit fõzzek kisunokám?
- Szilvásgombócot! - vágtam rá gondolkodás nélkül. És Nagyi mindig teljesítette a kérésemet.
Ma már erõs a gyanúm, hogy csak akkor kérdezett amikor szilvásgombócot akart fõzni.
Ma megkérdeztem magamtól: - Mit kellene fõzni?
És íme az eredmény...
Sokáig úgy álltam a sütõtökhöz, hogy esetleg közvetve ha megeszem. Elõbb egye meg a disznó, aztán meg majd én a karajjal, combbal, kolbásszal azt is megeszem valahogy. Ugyanez a véleményem a szójáról, és annak minden rokonáról.
Na most a sütõtöktõl bocsánatot kell kérnem. Biztosan valami selejt volt gyermekkoromban az a darab aminek hatására nem szerettem ezt a táplálékot. De már egyszer megpróbáltam, most pedig tovább kísérleteztem a sütõtökkel, és nem bántam meg. Fõételnek azért most sem ajánlanám, de krémlevesnek, felfújtnak, ivólének, lekvárnak igazán kitûnõ! És a tudósok szerint nem csak az egészséges táplálkozás egyik fõ eleme, hanem kifejezetten gyógyító hatása is van sok esetben.
Ma egy felfújtat rittyentettem (tojás, cukor, kevés liszt, pici fahéj, pici vanilia, összekutyul ügyesen, és be a sütõbe!)
Ehetõ!
De a szója továbbra is egy rákkeltõ ellenség!
Igazán nem szeretem az általánosításokat, de néha belefeledkezem. Mostanában pl. azt nem értem, hogy mi összefüggés lehet a Linux használat, valamint az ész osztása között? Mert sajnos egyre több esetben vélem felfedezni, hogy a kettõ együtt jár. TISZTELET A KIVÉTELNEK! (gg)
Vagy a Linux egy olyan homokozó ahol termelõdik az okosság?
Hmm! Lehet, hogy rámférne?
Ma hajnalban korán felriadtam az ablakom alatt serénykedõ köztisztasági munkagép zajára. Mivel ilyenkor már visszaaludni nem tudok, leültem hát a géphez, és írni kezdtem. Annyira belemelegedtem az írásba, hogy majdnem kiszaladtam az idõkorlátom keretei közül. Mert tudjátok meg, ennek a blogszolgáltatónak van egy olyan "szolgáltatása", hogy ha bizonyos idõnként nem mented el az írást, akkor egész egyszerûen kiléptet a blogról, és minden elúszik amit addig írtál. Nos ezt a korlátot egy folyamatjelzõ kíséri, ahol láthatod, hogy még mennyi idõd van zseniális szellemi terméked biztonságba helyezésére. Ma reggel akkor figyeltem föl amikor már csak kb. egy centi üres hely volt a lassan elõrearaszoló folyamatjelzõ csík elõtt. Mit tesz ilyenkor egy jóhiszemû blogger? Hát nyom egyet a "blogd be" gombocskán. (halkan megjegyzem, hogy ezeknek a gombocskáknak az a hülye szövege ami van nekik, már egy kicsit árulkodó arra nézvést, hogy akik ezt a blogot (is) szolgáltatják valahogy nem állnak a helyzet magaslatán ami a jóízlést illeti)
Szóval nyomtam egyet, és ez a TETÛ BLOGSZOLGA egyszerûen kisöpört a rendszerbõl idõ elõtt, és a szemétbe hajította csodálatos remekemet amit ma hajnalban "vetettem gépre"
Hát bizony az elsõ (és utolsó) gondolataim nem a kedves blogszolga további kellemes életérõl, hanem inkább annak állati módon való elvesztésére felszólító ezerféle jótanács, valamint a nõnemû felmenõjének korábbi munkaköre körül forogtak.
De mindhiába! Mert hiába írtam le Bélánk újabb sosrsfordító kalandjait, hiába találtak a nyomozók humán eredetû testrészt a levesben, minderrõl egy ideig a kedves olvasóknak maximum halvány sejtelmei lehetnek csupán, mert hogy én azt itt mégegyszer rövid idõn belül nem gyûröm billentyûzetbe, az biztos!
Nem lehet azt már mégegyszer ugyanúgy visszaadni! Jobban meg csak akkor, ha megnyugszom. De ahhoz minimun kétszer meg kellene locsolnom a virágokat a blogszolgáltatóm sírján! Hogy d....ne meg!
Persze nem vagyok ám én ilyen rosszindulatú, vérszomjas, és közönséges!
Csak egy picit ingerült.
Ezek már karácsonyra várnak bedobozolva... De a mazsoláson kívül még sütök mandulásat, és csokisat is. Csak mert szeretem. Valamikor sokat sütöttem belõle. Most megnyugodva konstatáltam, hogy nem jöttem ki a gyakorlatból. Sõt! "Talán még sosem volt ilyen jó!" :-)
Három tányér kolbászos bableves után egy kicsit megnyugodott a gyomrom. Most minden olyan jó...
Tudod: Sok zöldség, bacon, lila bab, kolbi, csipetke, behabarod, és jó étvágyat!
Ínyencek kicsit több sóval, csípõs pirospaprikával, és néhány csepp ecettel... Fokozzam még?
