Ma hajnalban korán felriadtam az ablakom alatt serénykedõ köztisztasági munkagép zajára. Mivel ilyenkor már visszaaludni nem tudok, leültem hát a géphez, és írni kezdtem. Annyira belemelegedtem az írásba, hogy majdnem kiszaladtam az idõkorlátom keretei közül. Mert tudjátok meg, ennek a blogszolgáltatónak van egy olyan "szolgáltatása", hogy ha bizonyos idõnként nem mented el az írást, akkor egész egyszerûen kiléptet a blogról, és minden elúszik amit addig írtál. Nos ezt a korlátot egy folyamatjelzõ kíséri, ahol láthatod, hogy még mennyi idõd van zseniális szellemi terméked biztonságba helyezésére. Ma reggel akkor figyeltem föl amikor már csak kb. egy centi üres hely volt a lassan elõrearaszoló folyamatjelzõ csík elõtt. Mit tesz ilyenkor egy jóhiszemû blogger? Hát nyom egyet a "blogd be" gombocskán. (halkan megjegyzem, hogy ezeknek a gombocskáknak az a hülye szövege ami van nekik, már egy kicsit árulkodó arra nézvést, hogy akik ezt a blogot (is) szolgáltatják valahogy nem állnak a helyzet magaslatán ami a jóízlést illeti)
Szóval nyomtam egyet, és ez a TETÛ BLOGSZOLGA egyszerûen kisöpört a rendszerbõl idõ elõtt, és a szemétbe hajította csodálatos remekemet amit ma hajnalban "vetettem gépre"
Hát bizony az elsõ (és utolsó) gondolataim nem a kedves blogszolga további kellemes életérõl, hanem inkább annak állati módon való elvesztésére felszólító ezerféle jótanács, valamint a nõnemû felmenõjének korábbi munkaköre körül forogtak.
De mindhiába! Mert hiába írtam le Bélánk újabb sosrsfordító kalandjait, hiába találtak a nyomozók humán eredetû testrészt a levesben, minderrõl egy ideig a kedves olvasóknak maximum halvány sejtelmei lehetnek csupán, mert hogy én azt itt mégegyszer rövid idõn belül nem gyûröm billentyûzetbe, az biztos!
Nem lehet azt már mégegyszer ugyanúgy visszaadni! Jobban meg csak akkor, ha megnyugszom. De ahhoz minimun kétszer meg kellene locsolnom a virágokat a blogszolgáltatóm sírján! Hogy d....ne meg!
Persze nem vagyok ám én ilyen rosszindulatú, vérszomjas, és közönséges!
Csak egy picit ingerült.
