Vénember

Tegnap egy laza mozdulattal tönkretettem a sablonomat. Nincs mentésem róla. Most egy darabig építgetem újra...

Valami motoszkálni kezdett az agyamban. Egyre erõsebben éreztem, hogy be kell kukkantanom. És lõn!

A régi helyén, a régi formájában ismét ott van a FREEBLOG!!!

Rögtön kipróáltam, és MÛKÖDIK!

Ugyan meddig?

Ma valóban okosabb lettem. Mégpedig azzal a tudással, hogy nem lehet mindent tudni. Méghozzá pont azt nem lehet tudni amire olyan kíváncsi vagyok. Szóval nagyon kedvesen mosolyogva eltöltöttük a délután felét hármasban. Két aranyos "nörsz", és én. Doktort nem láttam. Már csak zért sem, mert itt a nõvérkék végzik a szakmunkát, a doktor meg vagy Belfastban, vagy Londonderryben ül, és irányítja õket. Emiatt tartott a dolog olyan sokáig. De nem volt hiábavaló a várakozás, mert ezalatt legalább pletykáztunk, recepteket cseréltünk, és általában nagyon jól éreztük magunkat. Mégis csak okosodtam na! Az sem volt utolsó, hogy az egyik nõvérke ragaszkodott a "Sean Connery" megszólításhoz. Egye fene, nem bántam. Jót nevettünk. Ezt a nevet ezelõtt csak egyvalaki akasztotta rám. Annak akkor nagyon örültem...

Holnap a helyi kórház vár szretettel egy ellenõrzésre. A lábamat nézegetik meg. Vizsgálják, hogy a javulás csak látszólagos vagy tényleges. Mert látszólag minden a legnagyobb rendben van, de a legutóbbi mintavételnél találtak valamit. Most tudom meg, hogy aranyat, vagy egyebet.

Holnap délután okosabb leszek. (még ennél is?)

Mindig elmosolyodom azon, ahogy megpróbál félrevezetni az a kedves gerlepár akik fészküket a hosszú fasorban rakták. Már a tojásrakás elõtt módszeresen felhívták magukra a figyelmet, ahogy egy közeli fáról vagy bokorról hangos szárnycsattogással felröppentek, majd csalogatni próbálták a kéretlen látogatót egyre távolabb az óvott fészektõl. Majd amikor már elég távol voltak egyszereûen visszarepültek ezzel persze azonnal elárulva a titkos zugot, és izgatottan ellenõrizték, hogy távollétük alatt nem zavarta-e meg valaki (valami) a szent helyet.

Ma is ez fogadott amint végigsétáltam reggel az úton. Már elõre tudtam, hogy mikor indul a cirkusz. Szinte mindig ugyanaz a mûsor. Állandó "koreográfiával" dolgoznak. Ismerem õket. És szeretem õket. Csak az zavar nagyon, hogy nem jut eszembe a nevük. Nem a balkáni fajta, hanem annál sokkal nagyobb, az elvadult házigalambokhoz hasonló színû csodaszép madarak. Mióta hazaértem felváltava ülnek itt az ablakom elõtti fán mint ha csak azt lesnék, hogy mikor indulok újra a "tiltott zóna" felé. Figyelnek engem.

Itt is. De itt csak a gerlék... :-)

^{járhatok bármerre}

^{élhetek magamban}

^{nem vagyok magányos}

^{hiányod velem van}

Ó azok a szép nyári pillanatok! Amikor vállunkkal összeérve hasaltunk a fûben. Össze-összemosolyogva, szuszogva tömtük magunkba nyitott tenyérrel, vagy görbe ujjakkal marokszámra az érett pirosbélû dinnyét. Édes leve összemaszatolta arcunkat, majd könyékig ragadósan, tele hassal, egyszerre ugrottunk neki a legnagyobb lavórnak: a Balatonnak!

Azok a szép nyári pillanatok örökre belénk égtek, és nem kopnak sosem.Talán...

Néha azon kapom magam, hogy idegen nyelven beszélek magamban. Érdekes, hogy akkor mindig hibátlanul... :-)

Omaghba tegnap beköszöntött az õsz. Szent Mihály még nincs ugyan, de készülünk rá nagyon. Buli lesz. Gulash is lesz. Tudom, mert én fogom fõzni...

Omaghba tegnap beköszöntött AZ ÕSZ.

Kicsi gyerek szája görbül a képernyõn. Körülötte még sok hasonló, szemmel láthatóan éhezõ csokoládébarna apróság bámul anyja ölében üres tekintettel a semmibe. Aztán megszólal a halk zene. Így együtt a kép, és a zene szívbemarkoló. És ha ez még nem lenne elég, egy halk hang kezdi mesélni, hogy milyen sok gyermek éhezik a világban. Az ember csak ül a TV elõtt, és már majdnem megsiratja a látványt, amikor valaki az egyik kicsinek egy darab ennivalót tesz a kezébe. A gyerek elõször nem is tudja mit kezdjen vele, majd megkóstolja, és lassan, nagyon lassan elmosolyodik. Bele a kamerába, tehát a szemembe! Közben a hang azt magyarázza, hogy elég lenne, ha mindenki csak egy fontot átutalna minden hónapban (alul azonnal ott is a számlaszám) és megszûnne az éhezés...

Elgondolkoztam. (lehet, hogy nem kellene annyit) Miért volt olyan jóltáplált az összes felnõtt a filmben? A gyerek anyja is. Õk nem éheznek? Akkor a gyerekek miért? S ha "mindenki" (aki ezt a filmet látja) adakozna, akkor valóban megszûnne a nincstelenség a világban? Biztos, hogy elég lenne az a pénz? És akinek nincsen fontja? A ne is adakozzon? És biztos, hogy errõl a számláról minden pénz valóban a rászorulókhoz jut? Mikor készült ez a film? Lehet, hogy az a kisfiú már régen felnõtt azóta mint a Gyermekrák alapítvány kopasz kölke? Egyszer majd õ is megjelenik öregemberként botra támaszkodva, és azt mondja: "Nekem már sikerült legyõznöm az éhezést" stb. stb.

Reklám. Persze, hogy az! De nyálas, csöpögõs, gusztustalan dolog ilyen módon hatni az emberek érzelmeire.

(A foto csak illusztráció a NET-rõl. A fent említett hirdetésben nem ezek a gyermekek éheznek.)