Vénember

Graffiti díszít ma már szinte minden felületet, ami bármilyen módon elérhetõ a megszállottak számára. Graffiti van ajtókon, falakon, jármûveken, graffiti díszeleg gyárkémény oldalán, háztetõn, vasúti alagút bejárata fölött... Csak állok értetlenül a jelenség elõtt, és nem értek valamit. De azt nagyon nem. Mégpedig, hogy meddig tûrik el az értelmes emberek tömegei, hogy így szembeköpjék õket? Mert ha jobban a dolog mögé nézünk, a graffitik túlnyomó többsége illegális, engedély nélkül, a felület tulajdonosának akarata ellen észült. Gyakorlatilag nem egy új mûvészeti ágról, hanem rongálásról van szó. És ezek a "mûvészek" válogatás nélkül rongálnak bármit. Azaz nem is válogatás nélkül. Mert éppenhogy azokat a felületeket rondítják el amik frekventált helyen, szép környezetben vannak. Mert ugyanis így nagyobb a kontraszt, nagyobb a hatás. Állítólag van szép graffiti is. Nem tudom. Mert ha látok egyet, már nem a szépsége a fontos. Indulatot érzek. És ezzel a graffiti tulajdonképpen el is érte a hatását. Mert ez a cél! Pukkasztani, idegesíteni azokat akik nem az õ "érték"rendszerük szerint gondolkozik. Rengeteg próbálkozás volt már világszerte, hogy gátat vessenek ennek az idétlen szórakozásnak. A büntetéstõl a graffiti eltávolító vállalkozásokig szinte mindent megpróbáltak már. De a graffitik száma nem csökken. Ez elgondolkoztató. Mert ezek szerint valahol szükség van rá. Talán éppen terrorcselekményektõl menti meg a világot a sok graffiti. Mert mi lenne, ha az a rengeteg kreatív "mûvész" graffiti nem lévén mondjuk robbantgatna, vonatokat siklatna ki. (Az volna csak az igazi pukkasztás!) De nem folytatom a sort, mert még ötletet adok nekik.

Nem szeretem a graffitit. Pedig ismerek komoly mûvészeket (nem is egyet, kettõt) akik mûvészi színvonalon ûzik a graffittizést. Gyönyörûek a munkáik! De érdekes módon csak legálisan, a felületek gazdáinak tudtával, beleegyezésével, esetleg kérésére dolgoznak. Az egyik vállalkozásomnak is éppen ilyen graffiti stílusú logója, és reklámfelülete volt. És nagyon hatásosan szolgált. Minap láttam egy olyan graffitist aki az ú.n. negatív graffiti stílusban dolgozik. Nagyon mutatósak, hatásosak a munkái. Nem is lehet érte büntetni, hiszen nem réteget visz fel a felületre, hanem takarít. Ingyen. Az a módszere, hogy koszos, penészes falakon a mocsok különbözõ mélységében, és különbözõ módon való eltávolításával alkot képeket, feliratokat. Munkái mind igen elgondolkoztatóak. Többnyire pozitív üzenetek. De valamennyi eléri a célját, mert a tulajdonos csak egy darabig büszke a remekmûre, aztán elkezd szégyenkezni miatta. És egyszercsak eljut odáig, hogy megtisztítsa, újrafestesse a felületet. (A rongálók nagy örömére)

Graffiti. Falfirka. Mindegy hogy nevezzük, mindegy, hogy szeretjük vagy nem, létezik. Tõlünk függetlenül. Ha csak be nem állunk mi is a sorba. Például a mit sem sejtõ "mûvész" autóját összefestegetni amíg õ a nagy mû elkészítésén fáradozik...

Valahol azt olvastam, (lehet, hogy éppen a másik blogomon?) hogy akinek esze van, az azzal érvényesül. Akinek nincs, az vagy a pénzével, vagy a testével. Ennek is több változata lehetséges, mert pl. semmi kivetnivalót nem találok a sportok mûvelésében. Viszont akinek ez sem megy, vagy belefáradt már testének kigyúrásába, annak szinte ölébe hullik a megoldás:

TETOVÁLÁS!

A tetko mindig is fontos szerepet játszott egyes törzsek, népcsoportok életében. Megkülönböztetõ szerepe volt. A modern társadalmakban azonban mindig is a számkivetettek szokása volt. Lásd pl. a börtöntetkókat! Míg azonban az ötvenes-hatvanas években ez egy karddal, nyíllal átszúrt szív formájában jelent meg, vagy az ököl bütykein az "ÜSS!", esetleg "Mari" majd ezt áthúzva alatta:"Böbe", majd ezt is áthúzva... Hosszú a sor. Voltak még olyan "egyéni" szövegek, mint az egyik kézfejen: "Közkórház" a másikon: "köztemetõ" Csupa csupa intelligens, értelmes arc himbálódzott ezek fölött a "remekmûvek" fölött. Olyan dohánnyal, alkohollal vegyes izzadtságszaga volt a dolognak. Hogy mást ne mondjak.

Mára megváltozott a világ. A fiatalok (és az öregedésbe belenyugodni nem tudó öregek) egyre-másra "kivarratják" magukat. Ma már "mûvészi" tetkó a divat. Olyanok az így kivarrt fiatalok, mint egy festõvászon. Némelyiknek már szinte alig van "tiszta" bõrfelülete.

Pedig nem tudják mit vállaltak. Mert én már (ugyebár nagyon öreg lévén) sokat láttam. Láttam a fiatalon karcsú aktot az idõközben elhízott vén szerencsétlenen torzulni. És láttam rengeteg próbálkozást ami arra irányult, hogy megpróbálták eltüntetni a "mûvészi" alkotásokat. Persze sikertelenül. Olyan gusztusos égési sebhelyek keletkeztek mindössze az amúgy még nem is nagyon csúnya testeken. És éppen itt van a kutya elásva! A tetkó, bármennyire is úgy hirdetik, hogy életérzés, csak egy divat. És mint minden divat ez is vagy változik, vagy múlik az idõk folyamán, és a gazdája vagy megúnja, vagy jobb esetben szégyellni kezdi...

Tehát szeretném felhívni minden normális barátom figyelmét, hogy ha másra nem is, de arra gondoljanak a nagy mû megrendelése elõtt, hogy VÉGLEGES dologra vállalkoznak.

Mielõtt még valaki rámsütné a maradi, tetkoellenes bélyeget, elárulom, nekem is tetszik sok tetkó hibátlan, fiatal testeken. Nagyon mutatós, akár izgató is lehet, ha csak néha villan fel, ha nem hivalkodó, ha "csak olyankor látszik" stb. stb.

De sajnos nem ez az átlag... És a TV-ben is egyre több a fizetett reklámmûsor amik csak arra jók, hogy megvezessék azokat akik nem az eszükkel akarnak kitûnni az átlagból.

Szóval emberek! Gondoljátok meg százszor mielõtt belefognátok!

A fotó csak egy az internetrõl szabadon letölthetõ elrettentõ példa.

Ezt (is) kiáltják a szurkolók a sportpályák mellett. És ez a jelszó a következõ leves fõzéséhez is.

Mindent bele!

A fazék alján forrósíts egy kis olajat! (libazsír jobb) Dobálj bele apróra vágott hagymát, fehér, és sárgarépát, krumplit, apró füstölt oldalas darabokat, kis kockákra vágott gyalai kolbászt, só, bors, és ha összepirult kissé, akkor sok víz.

Amíg felforr, gyúrj csipetke tésztát. (annyi liszt, amennyit a tojás felvesz) készítsd elõ a konzerv zöldborsót, és a konzerv elõfõzött babot. (lehet paradicsomos is) Ha a zöldség megfõtt, dobáld bele a borsót, babot, (tudom, jobb a friss, de ilyenkor?) majd ha felforrt, a tésztát. Kevergesd néha!

Pár perc alatt kész. Ekkor behabarjuk (jó tejfölös habarással) ,és "jöhetnek a gyerekek!" mondaná most Nagyi.

De nem mondja. Már régen nem. Csak onnan föntrõl szurkol, majd elégedetten hátradõl egy felhõpárnán, és a messzeséget kémleli. Pihen. Õ már fõzött eleget...

Fogod azt a darált húst, belekevered a szárított gombát, teszed a megpárolt hagymára, só, bors, paprika, aztán lefeded. Amikor a saját leve elfõ, kicsit fölereszted egy kis vörösborral... Hmm... Amíg ez a katyvasz puhul, addig jól megfõzöd a tésztát. Jól! Nem túl! (ma a megrendelõ spagettit kívánt)

Vékonyan kiolajozol egy tepsit, a tészta háromnegyedét szétteríted, rákened a közben megpuhult katyvaszt, (ha híg, lehet kicsit süríteni) a maradék tésztát rádobod, majd meglocsolod tejföllel. Ezután már csak annyi dolgod maradt, hogy sok sajtot reszelsz rá, és betolod a sütõbe. Amikor a teteje barnulni kezd, akkor kész.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Kissé kezdem unni, hogy állandóan olyan tévhitekbe ütközöm amiket hülye alakok terjesztenek hiszékenyek között. Ez így van a mindennapoktól a nagypolitikáig szinte minden területen. Eleinte próbáltam felhívni a figyelmét legalább azoknak akiket szeretek, hogy ne higgyenek el mindent, de mára beláttam, hogy jobb ha csendben maradok. Emberek hitét megváltoztatni nem lehet. Pl. ha valaki vakon hisz egy emberben, vagy annak pártjában, az akkor is hinni fog benne, ha néhány percen belül éhen fog halni miatta. Csak mert hinni akar! Sõt! A hülyéje még büszke is lesz ezért önmagára...

Most azonban nem politikáról akartam írni. Mai esetem a mikrohullámú "sütõ".

Elõször is el kell oszlatnom egy tévedést. Nevével ellentétben az egyszerû M.S. nem süt, hanem fõz. Mégpedig oly módon, hogy egy bizonyos mikrohullám kisugárzásával (lényegében egy rádióadó mûködési elvén dolgozik) a behelyezett étel molekuláit egymáshoz képest igen gyorsan rezegteti, ezek ezáltal egymáshoz súrolódnak, ettõl felforrósodnak, és a kaja a sejtekben felforró sejtnedvek révén megfõ. Ha túl nagy energiával tesszük ezt (max. fokozat sokáig) akkor a szövetek kiszáradnak, és elégnek. Ezért gondolják sokan, hogy ez a folyamat sütés.

Elég régen terjed az a baromság, hogy a mikrohullámú sütõ káros az egészségre, mert az ételben "benne marad a sugár"!

Istenem! De nagy a Te állatkerted! A mikrohullám ugyanis nem egy anyag, hanem egy terjedési forma, ami "nincs is", tehát nem maradhat benne semmiben. Az ételben amit ebben a szerkezetben készítettek el, semmiképpen sem tesz, nem is tehet kárt.

Káros lehet azonban maga a készülék akkor, ha Isten barma csapkodja az ajtaját, kárt tesz benne mert mondjuk nem az jött ki belõle amit õ szeretett volna, és a meghibásodott szigetelés miatt a sugárzás a környezetbe kerül. De az ételben a sugárzás NEM MARAD BENNE!

Esetleg akik ezt terjesztik, közel álltak valamikor egy hibás készülékhez mûködése közben, és kicsit megfõtt az agyuk. De ez már egy másik történet lehetne...

Szóval kedves megvezetettek! Ne hagyjátok magatokat! Ne higgyetek el semmit senkinek!

(nekem se!)

Na megvolt az "ünnepi" ebéd. Stílusosan pizzát sütöttem, és egy üveg "MONTEPULCIANO D'ABRUZZO"-t bontottam hozzá a 2011-es évjáratból.

Csak a társaság volt hiányos kicsit...

Néhány évvel ezelõtt megszületett. Minden az elõírások szerint történt. Rendes kihordási idõben, normális módon, minden komplikáció nélkül világra pottyant. Egyszer csak ott volt. Tegnap még nem, de ma igen. Nem állt meg a világ, nem is dõlt össze, semmi különös nem volt a levegõben, csak én éreztem úgy, hogy valami hatalmas dolog történt. Pedig mindössze annyi, hogy apa lettem...

Életem egyik legboldogabb napja volt. Úgy értem a kórházba, hogy a lábam alig érintette a talajt. Amikor kihozták, és kinyitotta a szemét, azt hittem, most értem a csúcsra, ennél nagyobb boldogság már nem érhet. Pedig, csak akkor kezdtem belejönni a boldogulásba! Csak álltam ott értetlenül, összeöleltem õket az anyjával együtt, és megpróbáltam felfogni, hogy ettõl kezdve HÁRMAN vagyunk. Az egész világ ellen ha kell.

Aztán egy óra múlva kint az utcán is mindenki rám mosolygott. Mosolygott a postás, mosolygott a rendõr a keresztezõdésben, mosolyogtak a fák, a bokrok, mosolygott a Nap az égen, és úgy sütött, hogy abból a melegségbõl máig "maradt a szívemben egy sugár"...

Mindenki boldog volt.

Ma kaptam egy fél ajánlatot, egy fél ápolónõtõl. Amíg az aktuális kezelést végezték rajtam, addig kolléganõjével a fejem fölött kibeszélték, hogy õt a férje akkor vette feleségül amikor fele súlyban volt. Nemrégen meg kijelentette, hogy õ most is csak arra a felére tart igényt amit akkor "megvett", a többirõl szívesen lemondana. Na erre a nõvérke megjegyezte, hogy a másik felét felajánlaná nekem... :-) Nem bírtam nevetés nélkül, amibõl aztán rájött, hogy az angoltudásom rohamosan fejlõdik, és értettem a párbeszédet. Ennek következtében elöntötte a szûzi pír az arcát amitõl meg zavarba jött, és majdnem a másik lábamat kezdte befáslizni. Csak nézte, és nem találta rajta a sebet... Úriember lévén halkan megjegyeztem, hogy nem értettem belõle egy szót sem. Különösen azt a részt nem, hogy mit is kezdene a többlettel? A kezelés vidámságba fulladt, aminek a végén, csak hogy nekem is legyen okom a nevetésre elmondták, hogy az eredmény (elõzõ heti mintavétel) jó!

Azt már meg sem mertem kérdezni, hogy kinek?

Imádok a városban kerékpározni. Lassan már hozzá is tartozom a városképhez. "Itt jön az a kopasz pasi, aki majd kiköpi a tüdejét, de teker..." De mit törõdök is én ezzel? Élvezem a friss levegõt, élvezem az udvarias autósokat, és élvezem, hogy mindnél hamarabb érem el célomat. Míg õk ott pöfögnek valahol félúton, én már visszafelé gurulok valamelyik lejtõn, teleszívom a tüdõmet (na ez nem mindig jó ötlet,) és félkézzel a könnyeimet törölgetve vidáman farolok be az udvarra ahol hirtelen lelassul a világ, (csak az a néhány madár tekergeti ijedten a fejét a tar veszedelem láttán) majd kattan a lakat a kétkerekûn, csapódik az ajtó, és én jólesõ sóhajtással zuhanok az ágyamra. Közben persze "véletlenül" éppen a tv távirányítójába kapaszkodtam, így aztán beköltözik hozzám a világ szebbik fele is. Természetfilmek, tudományos izék, és szemétbõl, roncsokból csodát építõ csapatok küzdelme tölti meg a szobát. Meg a bendzsó édes csengõ-bongó hangja. Mert lehet muzsika nélkül is élni, de nem érdemes. Nekem elhihetitek!

Most olyan kétlaki életet élek. Régi, és új blogomba egyaránt írok. Élvezem, hogy ismét van a Free, de kicsit tartok tõle, hogy ez megint csak egy rövid ideig tart. Nem bánnám, ha az Admin megnyugtatna egy röpke bejegyzéssel, és nem úgy hagyna ott megint mindent, mint ezelõtt... Vagy lehet, hogy nem is õ csinálta meg, hanem valaki megint csak szórakozik velünk?

Istenem! Miért kell nekem állandóan kételkednem? Miért nem lehet egyértelmû a világ?