Néhány évvel ezelõtt megszületett. Minden az elõírások szerint történt. Rendes kihordási idõben, normális módon, minden komplikáció nélkül világra pottyant. Egyszer csak ott volt. Tegnap még nem, de ma igen. Nem állt meg a világ, nem is dõlt össze, semmi különös nem volt a levegõben, csak én éreztem úgy, hogy valami hatalmas dolog történt. Pedig mindössze annyi, hogy apa lettem...
Életem egyik legboldogabb napja volt. Úgy értem a kórházba, hogy a lábam alig érintette a talajt. Amikor kihozták, és kinyitotta a szemét, azt hittem, most értem a csúcsra, ennél nagyobb boldogság már nem érhet. Pedig, csak akkor kezdtem belejönni a boldogulásba! Csak álltam ott értetlenül, összeöleltem õket az anyjával együtt, és megpróbáltam felfogni, hogy ettõl kezdve HÁRMAN vagyunk. Az egész világ ellen ha kell.
Aztán egy óra múlva kint az utcán is mindenki rám mosolygott. Mosolygott a postás, mosolygott a rendõr a keresztezõdésben, mosolyogtak a fák, a bokrok, mosolygott a Nap az égen, és úgy sütött, hogy abból a melegségbõl máig "maradt a szívemben egy sugár"...
Mindenki boldog volt.
Hiszen megszületett...