Megy a sivatagban két dromedár. Bármerre néznek, sehol semmi árnyék, sehol egy árva lélek. Csak mennek a hõségben kitartóan, ahogy az dromedárokhoz illik. Étlen szomjan mennek már három napja. A kijelölt iránytól egy fikarcnyit sem tértek el, mégis valahogy az áhított oázis csak nem akar felbukkanni a homokdûnék mögött. A nap kitartóan szikkasztja õket. Már a púpjaik is csak lifegnek fonnyadtan a hátukon. Egyik lépés a másik után. Aztán meg a másik az egyik után. Az egyik dromedár már nem bírja a szótlanságot. Megszólal:- Te!- mire a másik: -Miért pont én? He?