Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánok!
Mindenkinek...
( most nem vallási oldalról...)
Sokáig csak egy kötelezõ szeretetünnep volt nekem a karácsony. Szerettem is, meg nem is. Gyerekként persze, hogy persze, de felnõttként több volt vele a baj mint az öröm. Most így hatvanon túl (de Miskolcon még innen:-) ) átértékelõdött bennem minden bajával, giccstömegével együtt. Nagyon szép alkalom ez kifejezni érzéseinket szeretteink felé. Mert ha akarjuk ha nem, bizony mindenki pontosan érzi az ajándék mögött megbújó érzelmeket. Pontosan kisugárzik a szándék, a jó, vagy a rosszindulat, a kelletlenség, vagy a boldog adakozás öröme. És szép az, ha valami összehozza azokat akik egyébként összetartoznak. Ajándékozni én többféleképpen szoktam. Van akinek mindenképpen vásárolok ajándékot. Akkor is ha az adósok börtönébe kerülök miatta. És van akinek vagy adok valamit "készletbõl", hiszen hatvan év alatt annyi minden összegyûlt, és tudom, hogy a nekem már fölösleges de egyébként értékes dolgoknak ki örülne, vagy készítek valamit. (Mert ügyes vagyok ám! Nem csak szerény mint azt tudjuk) És cserébe NEM VÁROK semmit! Legalábbis nem cserébe. Mert amúgy nagyon jólesik, ha rám is gondolnak szeretteim. De ahhoz nem kell pénzt költeni. Elég egy ölelés, pár kedves szó jóidõben. Elég a saját készítményû fûszercsomag, a saját szedésû, és fõzésû lekvár. Még ha valami flancos nevet is írnak rá. Mert annak más az íze! Az nekem szól...
Karácsony. Amikor ott állt az egész család ünnepi öltözékben, és vártuk a Jézuskát! Csak apámnak akadt mindig valami halaszthatatlan dolga éppen akkor amikor megszólalt a kiscsengõ. Az a boldog öröm, amivel a csodálatosan díszített fa beragyogta a teret! Az az illat! A gyertya, és a csillagszórók fenyõvel vegyes illata! A szemekbõl százszorosan visszatükrözõdõ fények! Csak álltam, és bámultam a díszeket sokáig. A családi "kórus" térített magamhoz, és együtt énekeltük a karácsonyi dalokat. Azután az ajándékok birtokbavétele! Csodálatos, és izgalmas volt a hosszú várakozás után. Soha nem felejtem.
Késõbb a lányainkkal éltük át ezeket a szent pillanatokat, már ugyebár felnõttként. Szülõként megint más az ünnep. Az ember (Jézuskasegéd) hetek óta készül a meglepetésre. Ez a meglepetés még az erdészeknek is az néha... Aztán a gondos ajándékválasztás. A tömeg a boltokban. Az izgatottságtól, és hidegtõl kipirult arcok. A sarki sültgesztenyés ünnepi hangulata. Csomagolás, Faállítás, díszítés, sütés-fõzés, és az ilyenkor (csak mert mindenki nagyon jót akar) elkerülhetetlen indulatok...
Aztán kirepülnek õk is. Ezentúl már saját privát karácsonyt ünnepelnek, és a szülõk, nagyszülõk besorolnak a másodnapi programok közé.
Egy darabig. Jó esetben jódarabig. De a mai életvitel adta távolságok nem mindig áthidalhatók. Marad a virtualitás, a skype közvetítette ünneplés.
Azon gondolkodom, hogy kevesebb-e ez a régi ünnepnél. Végülis arra jutottam, hogy nem. Mert a dolgok természetét nem lehet megváltoztatni. Minden korban más a fontossági sorrend. Most fontosabb, hogy Õk együtt lehessenek. Ilyenkor egyébként is megszaprodnak a hívások. És az ugyanolyan értékû boldogság, mintha sütnöm kellene valamit mert mindjárt jönnek....
Apropó!
A kalács!
Bocsi, rohanok mert még odaég!!!
