Azon a napon amikor az óceán partján élveztük a nyarat, olyan sok autó érkezett, hogy valóban leállt a közlekedés minden irányban. Ez a hely arról híres, hogy le szabad menni a fövenyre (kijelölt helyeken) autóval. Így nekünk ez egy plusz lehetõség ha kerekesszékes társakkal akarunk óceánt nézni. De ez a nap nem errõl szólt. Ez volt tulajdonképpen az észak-írországi nyár. Ez a nap. Ekkor érte el az óceán hõmérséklete azévtizedes melegrekordot. 14 fokos volt! Celsius. Döbbenetes nem? Elõzõ napokban a nap ugyan világított a maga szegényes beesési szöge szerint amennyire csak tudott, de hideg volt. Másnap meg itt volt az õsz, a maga hosszantartó esõs, tízfokos hidegével. Szóval ezen a napon az emberek mint ha aranyat osztogattak volna a parton, mind ott akartak lenni. Látni a nyarat! A tömeget a levegõbõl óriási helikopter figyelte. Az utak eldugultak, és délután fél öttõl már senkit nem engedtek be a partra kocsival. Jön a Tide ! Mondogatták, ami a dagályt jelenti magyarul. Annak is a maximumát várták. És tekintve, hogy csak egy(!) út vezet a partra, az is egysávos, elég érdekes helyzet alakult ki. Ugyanis sokan mindenáron le akartak jutni a fövenyre. Miattuk azonban sokan nem tudtak kijutni onnan. Minderrõl persze az ügyeletes elfelejtette értesíteni a Tide-t, aki meg egyre csak jött természetesen a maga megszokott ritmusában, s a víz elkezdett emelkedni.

A hullámok egyre messzebbre csaptak ki a parton,s mielõtt a nyaralók észbekaptak volna elérték az elsõ autók sorát. S ha már elérték, alá is mosták rendesen a kerekeket amikkkel ettõl kezdve közlekedni már jóideig nem lehetett. A víz meg jött. Aki még tudott az menekült, hátrált elõle, de lassanként nem volt hová. Így esett, hogy a dagály ismét megszedte a maga "áldozatait" Rossnolwagh -ban. Mint ahogy minden évben, ha kitör az egynapos nyár.

Mert mi emberek NEM TANULUNK SOHA SEMMIBÕL!