Még fenn volt a nap az égen amikor kijöttek a sûrûbõl. Öten voltak. szemmel láthatóan egy alomból valók. Tavalyi malacok.

A szél a völgy felõl fújt. Lágyan, csendesen hozta a les felé az erdõ illatát.

A vadász lassan, óvatosan vette kézbe a fegyvert. Szíve a torkában dobogott amint a szálkereszt végigsiklott a kis kondán. Sorban, módszeresen, míg végül megállapodott a leghátsón.

- Ez jó lesz. - gondolta. Úgy gondolkodott, hogy ha ügyes, akkor egy sikeres lövés után még marad ideje célbavenni egy másodikat is, hiszen azok távolabb állnak a bozótostól mint emez.

A malac éppen a távcsõbe nézett. Mintha csak sejtett volna valamit. Csak állt mozdulatlan, és farkasszemet nézett a fegyverrel.

- Nem lövöm így meg. - mélázott el egy pillanatra vadászunk. - Nem volna sportszerû.

De ekkor a malac lassan elfordította a fejét...

Dörrenés robbant bele a koraesti csendbe. Hosszan visszhangzott a hegyek között, egyre halkabban. Megmerevedett a világ a döbbenettõl. Elhallgattak a rovarok, a madarak sem kiabáltak, minden élõlény lélegzetét visszafogva várta, hogy mi jön ezután. Csak egy csiga kúszott lassan felfelé a magasles lábazatán, és egy kóbor szúnyog döngicsélt, mint ha mi sem történt volna. Pedig történt.

A malacok egy kicsit még álltak mereven, értetlenül nézték társukat, akin ekkor futottak át az önkéntelen rángások utolsó hullámai, majd lassan de határozottan elindultak az erdõ biztonsága felé. Elõször csak léptek, késõbb szaladtak, s csak a legszélsõ bokor szoknyája alatt álltak meg egy pillanatra, még egy utolsó pillantást vetni erre az érthetetlen füves-bozótos rétre.

A vadász csak erre várt. Nyugodtan emelte a puskát. A keresõben megjelent egy malacpofa. Ujja a ravaszon. Lázasan gondolkodott, hogy mit tegyen. Lõjön, vagy ne lõjön. Mert ha lõ, de csak sebez, az senkinek nem lenne jó. Legkevésbé a vadnak.

- Messze vannak. - gondolta, miközben leeresztette a puskát. -

Elég ma ez az egy is...

Ült még egy kicsit a magasban. Tüdejét teleszívta friss esti levegõvel, tekintete a távoli völgyön pihent, és hálát adott az Úrnak, hogy ilyen kegyes volt hozzá...

Az égen milliónyi csillag ragyogott amikor a terepjáró begördült a ház elé. Az ablak mögött meglebbent egy függöny, egy kutya ugatott a szomszédban. Az élet visszatért rendes medrébe.

Csak valahol az erõ sûrûjében zörgött a fonnyadt avar négy kis vadmalac lába alatt.