Volt régebben egy fõzõcske mûsor. Egy ügyesen koppintós csaj vezette. Nem is errõl akarok most értekezni, hanem arról a kis betétrõl ami a mûsora végén volt rendszeresen. Egy nagyon profi szakács megmutatta, hogy a semmbiõl is lehet valamit fõzni. És itt most nem a fizikára gondolok, miszerint végy egy semmi tömegû (tehát mozgási energiával nem rendelkezõ) részecskét, lökj oda hozzá egy Higgs részecskét, az majd ad neki energiát (tehát tömeget, tehát ANYAGOT) és máris lessz valamid.

Most arra gondolok, hogy ha nincs otthon semmi, megmondja majd a Budai!

És megmondta! Néha levegõért küzdve, néha elhalóan, a cseppenõ nyálát éppen megmentve, de elmondta, hogy ha nincs otthon semmi: " A hûtõben mindig akad egy kis herrring" stb. Így, sok errrrel... És folytatta tejszínnel, meg friss gyömbérrel, én meg hitetlenkedve nyitottam ki a hûtõm ajtaját. És nekem lett igazam. A fenti felsorolásból semmi nem volt otthon. És nem csak mindig, de sosem.

Ma eszembe jutott a Budai, és utánoztam. Kivettem a hûtõbõl néhány hozzávalót, és rittyentettem egy kis ebédet.

Emígyen:

Azt a kis darab fiatal marhát bepácoltam gyorspácba, majd kis idõ múlva egy serpenyõben kevés olajon (forrón!) minden oldalát megkapattam, hogy a szaftok... Aztán az összes szeletet ugyanebben a serpenyõben betoltam a sütõbe. De elõtte öntöttem alá némi italian vörösbort. Ez volt a neve: "Szicíliai vörös" - Na - gondoltam, ez olyan Itáliában mint Magyarba' az "Aranykannadíjas sógorfosatós". De nem! Érdekes módon Itáliában még a maradékok összeöntögetésébõl is minõség kerekedik ki. Minõségi maradékok... Szóval a serplit letakartam alufóliával, és bennhagytam 200 fokon vagy másfél órára. Furcsa ez! Mert ha hirtelen körbesütve azonnal tálalom, akkor még puha, angolos a hús. Ha másfél óráig sütöm, akkor "jól átsült" puha az a szelethús. A kettõ között viszont bakancstalp az elsõ világégésbõl. Nos ha sem a világ, sem a hús nem égett meg, akkor ezzel készen is lennénk. Köretnek alvós rizst, háromféle sültburgonyát adtam, és készítettem egy isteni mártást a hús alatt maradó szmötyibõl. (kis barnamártás, kis sajt, egy kis pradicsom, egy kis gyümölcsíz, némi csípõs mustár...) Aztán a tálon úgy tálaltam, hogy felhalmoztam egyik oldalra a köreteket, a másikra a sültet (miután jól kipihente a sütkérezés fáradalmait, és vékony szeletekre vágtam) s erre öntöttem a szószt.

Nyamm lett ez is. Biztos véletlen, mint minden ezen a világon!