Itt a kórházban meg ez méginkább igaz. Amikor felvették az adataimat mindenrõl kifaggattak. Többek között feltettek egy olyan kérdést is, amit ebben az országban egyébként nem illik. Azt, hogy mi a vallásom. Mosolyognom kellett amint láttam a nõvérke arcát amint belepirult az "illetlen" kérdésbe. Csodálkoztam is rajta, hogy ez miért fontos. Késõbb jöttem rá, hogy a beteg érdekében. Itt ugyanis nagy ellenérzések vannak bizonyos vallásúak között. Nem akarták, hogy engem olyan személyzet kezeljen aki esetleg nekem nem szimpatikus. Meg aztán gondolom az is közrejátszott, hogy ha valami komplikáció lesz, ne hivatkozhassak arra, hogy "engem kérem politikai-vallási okokból elhanyagoltak". Azt már nem is merem gondolni, hogy félrekezeltek. Így adódott aztán, hogy külföldi orvos vizsgált meg a felvételkor, indiai team operált kifejezetten tipikus ír vonású hölgyek aszisztálásával, a "szobámba" is indiai, és ír alkalmazottak járnak be. Ma reggel az engem kezelõ nõvérke hosszasan el is beszélgetett velem, elmesélte, hogy az õ ÍR családja mennyire tiszteli azt a munkát amit a Camphill mozgalom végez a világon mindenütt.
- Ismerem a Camphillt - mondta A nyílt napjukon is ott voltunk családosan. Ott lakom a szomszédban .- közölte mosolyogva.
Ahogy körülnéztem azt láttam, hogy vannak itt sokan britek is. Õk a többi beteget kezelik. Éjszaka amikor nem éreztem magam valami fényesen a sok gyógyszer hánytató hatása miatt, hosszú várakozás után hozzám is bejött két szemmel láthatóan nem ír doktornõ. A vizsgálat szigorúan a kikérdezésben merült ki. Bíztattak, hogy minden rendben van, ha kialszom magam jobba is leszek. Aztán "angolosan" távoztak. Az egész kórházban csak õk voltak mosolytalanok velem. Viszont teljesen jól kezelték a helyzetet. Mint a Mátyáskirály mesékben az okos leány, aki vitt is ajándékot meg nem is... Igazuk lett. Kialudtam minden rosszat magamból, és már éjjel vacsorázni is tudtam ami nagyon hiányzott már húsz órai koplalás után.
Mindezt egy olyan ember aki nem tapasztalta meg a kettéosztottságot hazájában az nehezen, vagy egyáltalán nem értheti. Eleinte én sem akartam elhinni, de a tapasztalat ezt bizonyította.
Miközben ezt írom bejött a nappalos nõvérke. Mindenrõl kikérdezett, csodálkozott, hogy már beszedtem a gyógyszereimet, és hogy csak azt amit kellett. Az ajtóból még beköszönt távozóban az éjszakás nõvérke is, minden jót, gyors gyógyulást kívánva.
Szóval a tenyerén hordoz engem az Úr. Hála neki érte!
És hogy a kép teljes legyen, mindehhez persze hozzátartozik Judit rengeteg önzetlen segítsége is, aki miután nem tudtam, hogy bent kell maradnom egyedül vitte haza társunkat, majd visszajött, és hozott nekem "kórházi szettet", és nem kis erõfeszítéssel szervezi azt is, hogy hogyan kerülök ismét haza.
Szóval ez a kórház nem az ahonnan elvágyik az emberfia. Innen esetleg hazavágyik.
De a kettõ nem ugyanaz.
