Kisgyerek idõben elindul otthonról reggel az iskola felé. Minden nap.
Azután délben pontos idõben érkezik haza.
- Mi az ebéd Nagyi? - kiáltja már az ajtóból. Néha köszönés helyett is. Persze ez nem marad szó nélkül. Meg az sem, hogy:
- Hát az iskolában nem adtak enni?
- Dehogynem, de az más...- mondja ilyenkor a kisgyerek, mert tudja, hogy hiába fizették be a menzára, azért itthon is mindig számítanak rá... kisgyerek, nem hülyegyerek...
És a hazai, az hazai mint tudjuk.
Azon a napon is pontosan érkezett. Feltûnõen csendesen.
Semmi hangoskodás csak a szokásos kézmosás, és azonnal nekiállt a leckének.
- Aha! - mondta Nagymama, és sokatmondóan nézett valahová fölfelé, mintha a plafon sem akadályozná tekintetét a végtelenben kalandozni.
- Aha. - Mi újság az iskolában?
Csönd. Gyanúsan nagy csönd. Mint minden alkalommal, amikor az ellenõrzõben valami új beírás díszeleg.
Kisgyerek lehajtott fejjel áll az ajtóban, és szó nélkül nyújtja ellenõrzõjét.
Nagymama szemére tolja okuláréját, hosszasan nézegeti a kis könyvecskét, majd visszaadja.
- Majd anyádék aláírják este...
Na hiszen ! - gondolja a kisgyerek - Pont ez az amitõl szorul a levegõ a torkában.
- Na nézzük azt az ellenõrzõt! - mondja anyu vacsora után.
Nézi, nézi, szemmel láthatóan nem érti a benne álló dolgot, majd szembefordul fiával, és kérdezni kezdi mint egy nyomozó.
- Mikor indulsz el itthonról reggelente kisfiam?
- Fél nyolckor.
- Merre mész?
Kisgyerek pontosan elmeséli, hogy merre tart, merre jár amikor az iskolába megy.
- És mikor érsz oda?- kérdezi Anyu.
- Öt perccel nyolc óra elõtt...
- És?
- És várok. - mondja a gyerek, s valami nagyon érdekes dolgot találhatott a cipõorrán, mert le nem venné róla a szemét...
- Nem mész be az iskolába?
- Nem azonnal.
- Hát mikor?
- Amikor már becsöngettek, meg még egy picit késóbb.
- Fiam! Te direkt késel el nap mint nap?
- Igen. - mondja a gyerek, majd lassan megered a nyelve, szeme kikerekedik az izgalomtól, és mesélni kezdi, hogy az osztályban van egy gyönyörû akvárium, de tanítás elõtt nem lehet bemenni oda, szünetben kiterelik õket a folyosóra vagy az udvarra, tanítás végén meg szintén nem maradhat senki az osztályban.
- De miért késel? Nem értem. - kérdi Anyu
- Hát mert ha valaki késik, annyi percig kell a sarokban állnia amennyit késett.
ÉS OTT VAN A SAROKBAN AZ AKVÁRIUM!!!
Anyu nagyot sóhajtott, majd félrefordult, hogy fia ne lássa, és elnyomott egy kósza mosolyt. Valami olyanra gondolhatott, hogy kisgyerek nem hülyegyerek, bár õ ilyen csúnyát sosem mond, de talán még csak nem is gondol, hiszen õ az ANYU!
Másnap együtt ment fiával az iskolába. Nem vártak csengetésre, együtt mentek fel az emeletre, de amíg kisgyerek a folyosón sorakozott társaival együtt a tanítónénire várva, addig õ a tanári szobában múlatta az idõt.
Hasznosan. Ma már tudom...
